Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gambiai óriáspatkány:

A gambiai óriáspatkány(Cricetomys gambianus), másnéven hörcsögpatkány, rendszertanilag a rágcsálók(Rodentia) rendjébe, az egérfélék(Muridae) családjába és a hörcsögpatkányformák(Cricetomyinae) alcsaládjába tartozik. Angol neve gambian giant rat, vagy pouched rat, amit sokan erszényes patkánynak fordítanak. Ez kétszeresen is helytelen. Először is, mert az óriáspatkányunk nem tartozik az erszényesek rokonsági körébe, hanem tisztességes rágcsáló. A jelző amúgy méretes pofazacskóira vonatkozik. Másodszor pedig azért, mert az erszényes patkány nevetegy másik nemzetség már birtokolja, mondhatni bejegyzett márkanév, amit bunkóság lenyúlni a rendszertan hagyományai szerint.

Az unalmas bevezető után térjünk rá az óriáspatkányok izgalmasabb viselt dolgaira: Először is csodás háziállatok. Macska méretű, kutya szinten nevelhető jószágok. Még a vécére is rá lehet szoktatni! 2-4 kg-osra nőnek, és ami minden rágcsálótartó szíve vágya: akár 8-10 évig is élhetnek. Eredeti élőhelyükön persze nem szeretik őket annyira, lévén ugyanolyan kártevők, mint kisebb rokonaik, felfalják a termést..stb. A helyiek úgy tartják, az óriáspatkány bemászik a házakba és ellopja a fényes dolgokat. Annak ellenére, hogy Európában/Amerikában egy ilyen állat ára elég borsos (20-50 ezer Ft), előfordult már egy olyan eset, hogy a kedves tenyésztő Floridában egyszerűen szétengedte az állatait. Remélem jól lecsukják természetkárosításért.

Az óriáspatkányok a jövő munkaállatai. Szaglásuk veri a kutyáét, beszerzésük, tartásuk, szállításuk sokkal olcsóbb. Idomításuk könnyű, és a kutyákkal ellentétben nem unják meg a monoton feladatokat. Egy Bart Weetjens nevű belga kutató "fedezte fel" az óriáspatkányokban rejlő lehetőséget. Robbanóanyagok felismerésére kondícionálják őket, és egy falat banánért cserébe 100%-os biztonsággal szúrják ki a föld mélyében rejtőző aknákat. Ráadásul a kutyákkal ellentétben súlyuk nem aktiválja a szerkezeteket, így nem repülnek cafatokra egy rossz mozdulattól. Elviekben már élesben dolgoznak patkányaink Mozambikban, de még nem nagyon érkezett felőlük hír. Érdeklődőknek itt van egy meg mégegy magyar  cikk, plusz egy részletesebbangol nyelvű.

Ha nagy leszek, és saját lakásom lesz, biztos hogy óriáspatkányt fogok tartani. Akiket nem győztem meg arról, hogy igenis a világ egyik legjobb fej háziállata, azoknak itt van még néhány videó: * produkálja magát  *  puszit ad  *  tömi a fejét

 

Bővebb info: http://patkanylik.freeblog.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

apepp2@gmail.com

(Apep, 2014.05.22 14:14)

Csak azt szeretném kérdezni, hogy hol lehet ilyen cukiságot beszerezni ?

acelszikla@gmail.com

(, 2013.08.19 18:03)

1000éve szeretnék gambit...! de nem tudom hol lehetne vásárolni.. :S
esetleg valami tipp? :S